El Diablo Ranch
Logan McNail

Nv: Logan McNail
Kor: 25 v
Neme: Frfi
Szletett: prilis 14.
Csillagjegy: Kos
Rang: Lovasoktat
Sttusz: Egyedlll
Lovak: Stigma
Elrhetsgek:  

 

lettrtnet

Logan mltja igen esemnyds volt s szinte mindenbl kijutott neki. Nagy s viszonylag gazdag csaldban szletet, harmadik gyerekknt. Kicsinek jl kijtt mindenkivel, a szleivel s a testvreivel is, de nehz volt kitnni a tbbiek kzl, ezrt kiprblt elg sok sportot s hobbyt. Vgl a lovagls volt az ami lekttte s amiben igazn rmt lelte. s persze az sem volt szmra utols szempont, hogy sikereket rt el. Lovval nagyon szp eredmnyeket rtek el tereplovaglson, de egy baleset utn is s lova is megsrlt gy egy igen hossz knyszerpihenre knyszerltek. Ez id alatt Logan eltvolodott a csaldjtl s a lovaglstl is. Azonban kitartott lova mellett, s majdhogy nem az egyetlen kapcsolata maradt a rgi letbl, de versenyszeren azta nem lt a htra. 
 
Miutn elkltztt otthonrl kiszmthatalan lett s vakmer. Olyan dolgokba fogott bele, melyett ezeltt kapsbl elutastott. Rossz bartokban bzott, s rossz trsasgba keveredett, de valahogy mindig megtallta a kiskapukat s a kiutat a veszlyes s a ktes gyekbl, br tudja, hogy ebben nagy szerepe van a szerencsnek, s, hogy ezek a tettek ksbb tolrik.  
 
Rgi bartaival mr nem tartja a kapcsolatot, gy gondoltk Logan nagyon vakmer s n s kveszlyes lett, aki nem trdik a kvetkezmnyekkel, s nem tiszteli a msikat. Persze azt sem tagadja, hogy a pillanatnak l, kilvez minden percet, s messzire kerli az elktelezettsget, a megllapodst. De igyekszik a sajt dolgaiba nem bele vonni msokat.
 
Szlei akkor elgeltk meg fik letstulst, amikor egy nagyobb sszeget kellett kifizetnik vadkknt, hogy Logan szabadon tvozhasson a fogdbl. Veszlyes alakok trsasgban leltk t is, amikor rajtatttek  egy bandn, de killt lltsa mellett, hogy ehhez nem volt kze. A szlei azzal a felttellel fizettk ki az vadkot, hogy nkntes munkt vllal s visszatr a lovaglshoz. Biztak benne, hogy felled benne a rgi vgy s szhez tr.

 

A ranchon

Esemnyek Eredmnyek
Egyenlre nem talltl semmi rtkeset. Egyenlre nem rendelkezel eredmnyekkel.

 

 
Eligazt

Kedves Idegen,
Kszntnk az El Diablo Ranch-on. Az oldal egy lovakkal tsztt zrt szerepjtk. Az oldalon kt szerkeszt munklkodik, s azon jtkosok s bartok akikkel egytt szeretnnk jtszani.
Sajnlattal kzljk, hogy a szerepjtk zrt, s nincs nylt regisztrci. Elnzst krnk azoktl akik szvesen jtszottak volna az oldalon!

FOLDAL

 

 

A RANCH
01.El-Diablo
A ranch.
02. Szll
A karakterek.
03. Istll
A lovak.
04. Lovas szv
Kzssg pts.
05. Olvass
A trtnet fejezetekre szedve.
06. Galria
Minden mi kp.
07. L Knyvtr
Mindent a lovakrl.

 

 
zenfal

CHAT IKONOK

SZABLYZAT!
Az oldalon ketten vagyunk!! Gem & Mido || Csak a sajt nevedben rj! || Nincs kromkods, ms szdalmazsa! || Ne itt reklmozz! || Ha krdsed van, elbb nzd t a GYIK-ot! 

 

 

Partnerek

     


Kpre vr: 

 Ciara

 

 

Httr informck

El-Diablo.GP.Hu

Ajnlott bngsz: Chrome & Mozilla
Ajnlott felbonts: 1280*1024
Modertorok: Mido & Gem
Az oldalon tallhat minden rajz s grafikai elem sajt. Ami nem ltalunk kszlt, ott fel van tntetve az eredet.

 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!